művész


Geszthy Veronika
3

Geszthy Veronika

Született: 1977. május 1. (Budapest)

Énekes színművész.

Énektanulmányait Újpesten kezdte, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. 2004-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekművész-tanár szakán. 1998 és 2004 között több rangos hazai énekverseny helyezettje és különdíjasa volt. 2004-ben Ausztriában, Badenben a Bécs-Budapest-Prága Nemzetközi Nyári Akadémia énekversenyén I. helyezést ért el.…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Énekes színművész.

Énektanulmányait Újpesten kezdte, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. 2004-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekművész-tanár szakán. 1998 és 2004 között több rangos hazai énekverseny helyezettje és különdíjasa volt. 2004-ben Ausztriában, Badenben a Bécs-Budapest-Prága Nemzetközi Nyári Akadémia énekversenyén I. helyezést ért el. Ugyanebben az évben játszotta első szerepét az Erkel Színházban, Kacsóh Pongrác János vitéz című dalművében Iluskaként.
Fél évig a Budapesti Operabarát Alapítvány ösztöndíjasa volt. Elvégezte a Kerényi Miklós Gábor (Keró) által alapított, a Budapesti Operettszínházban működő Operett Akadémiát. 2005-ben debütált az Operettszínházban Kálmán Imre Marica grófnő című operettjének főszerepében. Ezt követően tíz évig volt a társulat tagja.

A primadonnaszerepek mellett rendszeresen énekel opera- és oratórium-előadásokban, és szívesen vállal klasszikus énekhangot igénylő musicalszerepeket is. Emellett műsorvezetői feladatokat lát el a Zuglói Filharmónia komolyzenei rendezvényein, illetve másfél éven át vezetett élő kívánságműsort a Budapest Európa Televízióban. Visszatérő közreműködője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválnak, valamint a Zuglói Filharmónia, a Szabad Tér Színház, a Dáma Díva Produkció, az Operettvilág Együttes és a Magyar Zenés Színház rendezvényeinek.

Vendégművészként játszott a debreceni Csokonai Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Soproni Petőfi Színházban, a Győri Nemzeti Színházban és a Turay Ida Színházban, illetve jelenleg is szerepel Szolnokon a Szigligeti Színházban és Budapesten a Magyar Színházban. Londonban, Firenzében, Münchenben, Frankfurtban, Baden-Badenben, Valenciában, Bukarestben, Montréalban, Floridában és Tokióban is láthatta a nagyközönség.

Színházi munkái:
MARIA REINER (R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja)
ILUSKA (Kacsóh Pongrác: János vitéz – Erkel Színház; Szigligeti Színház)
MARICA (Kálmán Imre: Marica grófnő – Budapesti Operettszínház; Csokonai Színház)
ROSALINDA (ifj. Johann Strauss: Dr. Bőregér! – Budapesti Operettszínház)
SUSANNA (Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro házassága – Millenáris Teátrum)
PAMINA (Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola – Operettvilág Együttes; Margitszigeti Szabadtéri Színpad)
ZÁRDAFŐNÖKASSZONY (R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja – Városmajori Szabadtéri Színpad)
MALVIN NÉNI (Szirmai Albert – Heltai Jenő: Tündérlaki lányok – Budapesti Operettszínház)
FIATAL LEÁNY (Kodály Zoltán: Székelyfonó – Zuglói Filharmónia)
FEDORA (Kálmán Imre – Alfred Grünwald – Julius Brammer: A Cirkuszhercegnő – Budapesti Operettszínház)
SZILVIA; STÁZI (Kálmán Imre – Jenbach Béla – Leo Stein: A Csárdáskirálynő – Budapesti Operettszínház)
LIZA (Lehár Ferenc – Viktor Léon – Ludwig Herzer – Fritz Löhner-Beda: A mosoly országa – Budapesti Operettszínház)
GONDREMARK BÁRÓNÉ (Jacques Offenbach – Ludovic Halévy – Henri Meilhac: Párizsi élet – Budapesti Operettszínház)
VALENCIENNE (Lehár Ferenc – Viktor Léon – Leo Stein: A víg özvegy – Budapesti Operettszínház)
PÜNKÖSDI KATÓ (Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony – Budapesti Operettszínház)
SUSANNA (Kovalik Balázs: Mozart-maraton)
NORINA (Gaetano Donizetti: Don Pasquale – Zuglói Szent István Zeneház)
LAURETTA (Giacomo Puccini: Gianni Schicchi – Miskolci Nemzeti Színház)
MADELEINE (Ábrahám Pál – Fritz Löhner-Beda – Alfred Grünwald: Bál a Savoyban – Budapesti Operettszínház)
ROLLA (Szirmai Albert – Bakonyi Károly: Mágnás Miska – Szigligeti Színház)
SERAFINA (Gaetano Donizetti: A csengő – Városmajori Szabadtéri Színpad)
CAROLINA (Domenico Cimarosa: A titkos házasság – Városmajori Szabadtéri Színpad)
FRANCISKA CAGLIARI (ifj. Johann Strauss: Bécsi vér – Veszprémi Petőfi Színház)
VIOLETTA (Kálmán Imre – Alfred Grünwald – Julius Brammer: Montmartre-i ibolya – Soproni Petőfi Színház)
FRASQUITA (Georges Bizet: Carmen – Győri Nemzeti Színház)
JULISKA (Kálmán Imre: Cigányprímás – Turay Ida Színház)
ANGELE (Lehár Ferenc: Luxemburg grófja – Szigligeti Színház)
LILI BÁRÓNŐ (Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő – Budapesti Operettszínház)
LEBSTÜCK MÁRIA (Huszka Jenő: Mária főhadnagy – József Attila Színház)
ADÉL (ifj. Johann Strauss: A denevér)
ROSINA (Gioachino Rossini: Sevillai borbély)
JULISKA (Engelbert Humperdinck: Jancsi és Juliska – Hungarian Cultural Center)
ADINA; GIANNETTA (Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital)
ARTEMISZ (Jean-Philippe Rameau: Hippolyte és Aricia)

A Cigányprímás

A Cigányprímás

Óbudai Kultúrális Központ
  • Juliska, a neveltlánya
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • MARIA REINER, apácanövendék
A varázsfuvola

A varázsfuvola

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Pamina
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Budapesti Operettszínház
  • Madeleine
Bécsi vér

Bécsi vér

Veszprémi Petőfi Színház
  • Franciska Cagliari
Bécsi vér

Bécsi vér

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Franciska Cagliari
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
  • Juliska, Rácz nevelt lánya
CIGÁNYPRÍMÁS

CIGÁNYPRÍMÁS

Turay Ida Színház
  • Juliska
CIGÁNYPRÍMÁS

CIGÁNYPRÍMÁS

Turay Ida Színház
  • Juliska, Rácz nevelt lánya
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
  • Juliska, Rácz nevelt lánya
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
  • Juliska, Rácz nevelt lánya
Cigányprímás

Cigányprímás

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Juliska, Rácz nevelt lánya
Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház

Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Juliska, Rácz nevelt lánya
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - az Operettvilág Együttes produkciója

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - az Operettvilág Együttes produkciója

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Színész
Donizetti / Cimarosa: A csengő / A titkos házasság

Donizetti / Cimarosa: A csengő / A titkos házasság

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Egy éj Velencében

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Barbara, Delaqua felesége
Egy éj Velencében

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Barbara, Delacqua felesége
Ez Hungarikum - A magyar operett története

Ez Hungarikum - A magyar operett története

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Ez Operett! 2 - Peller Károly lemezbemutató

Ez Operett! 2 - Peller Károly lemezbemutató

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Gianni Schicchi - Mario és a varázsló

Gianni Schicchi - Mario és a varázsló

Budapesti Operettszínház
  • Lauretta
Huszka Jenő - Lili bárónő

Huszka Jenő - Lili bárónő

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Báró Malomszegi Lili
Huszka Jubileumi Gála

Huszka Jubileumi Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Jacobi Viktor: Sybill

Jacobi Viktor: Sybill

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Sybill
Kálmán Imre: A cigányprímás - operett

Kálmán Imre: A cigányprímás - operett

Gyulai Várszínház
  • Színész
Kálmán Imre: Cigányprimás

Kálmán Imre: Cigányprimás

Szarvasi Vízi Színház
  • Juliska, a neveltlánya
Kálmán Imre: Marica grófnő

Kálmán Imre: Marica grófnő

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Marica grófnő
Kispesti Újévi koncert 2024 - Szép álom szállj a szívembe

Kispesti Újévi koncert 2024 - Szép álom szállj a szívembe

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Lajtha est – Zuglói Filharmónia

Lajtha est – Zuglói Filharmónia

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • ének
Mágikus operett, gála - A Budapesti Operettszínház vendégjátéka

Mágikus operett, gála - A Budapesti Operettszínház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Budapesti Operettszínház
  • Rolla grófnő
MÁGNÁS MISKA - Rátonyi Róbert Színház

MÁGNÁS MISKA - Rátonyi Róbert Színház

Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
  • Rolla
MÁRIA FŐHADNAGY

MÁRIA FŐHADNAGY

Turay Ida Színház
  • Mária
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Békéscsabai Jókai Színház
  • Mária
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

József Attila Színház
  • Mária
Marica grófnő

Marica grófnő

Karinthy Színház
  • Marica grófnő
Óévbúcsúztató Operett, Opera és Musical gála

Óévbúcsúztató Operett, Opera és Musical gála

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Fellépő
Operett Gála

Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban

Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban

Hagymaház
  • Mária
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

Magyar Színház
  • MARIA REINER, apácanövendék
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

Magyar Színház
  • MARIA REINER, apácanövendék
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

Magyar Színház
  • MARIA REINER, apácanövendék
R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

Magyar Színház
  • MARIA REINER, apácanövendék
Újévi Operett Gála

Újévi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - Bál a Savoyban

V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - Bál a Savoyban

Veszprémi Petőfi Színház
  • Madelaine, a felesége
Veled, Uram!

Veled, Uram!

Budapesti Operettszínház
  • Gizella királyné, István felesége
Veled, Uram!

Veled, Uram!

Thália Színház
  • Gizella királyné, István felesége
VI. Kálmán Imre Emléknapok - Kálmán Imre: A Cirkuszhercegnő

VI. Kálmán Imre Emléknapok - Kálmán Imre: A Cirkuszhercegnő

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Zuglói Filharmónia BTF

Zuglói Filharmónia BTF

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • ének

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!